Tiboldi Darinka

A Magyar Business Lány

Interjú a Magyar Business Lánnyal

Tiboldi Darinka

A Magyar Business Lány

1. Mikor, és milyen körülmények között találkoztál először az angol nyelvvel?

Igazából azt hiszem 5 évesen kezdtem el tanulni az angolt. Egy középosztálybeli családban születtem, Veszprémben, ahol apukám orvos volt, anyukám pedig gyógyszerész. Ilyen családokban sokszor nagyok az elvárások, és én meg a testvérem pont ilyen körülmények között nőttünk fel. Egész kicsi korunk óta nagyon fontos volt hogy más nyelven megtanuljunk. Én például 3 éves koromba kezdtem el tanulni a németet, aztán 5 éves koromban az angolt és a franciát.  Először, szüleim beírattak engem meg a testvéremet magánórákra, és igazából annyira emlékszem, hogy főkent csak szavakat tanultunk. Ebben a korban még nem nagyon tanultunk mondatokat, csak nagyon szimpla tanulás volt. Aztán ugye amikor elkezdtem az iskolát 6 évesen, ott is kellett már angolt tanulnunk, és ezen kívül még folytattam a magánórákat is. Ez a 2/3 év volt nekem az angol nyelvnek a bevezetője. 

 

8 évesen, hirtelen a közvetlen családommal kiköltöztünk Angliába, pontosabban Londonba. A testvéremmel azonnal bekerültünk az iskolába ahol minden angolul volt és mindenkivel angolul kellett kommunikálni. Ha visszanézek, ez volt az életem egyik legnehezebb időszaka. Attól függetlenül, hogy már 3 éve tanultam folyamatosan az angolt, bekerülni olyan körülmények közé ahol muszáj megszólalni angolul, ahol nincs kiút, s nincs senki magyar akitől kérhetek segítséget, főleg egy 8 éves, szégyellős kislánynak, nagyon nehéz volt. Arra emlékszem, hogy egyik nap a tanárom lerakott az alattam lévő osztályba az angol órákra és én hirtelen elkezdtem sírni. Én egy pár hónapig meg se mertem szólalni mert nem akartam, hogy rosszat mondjak, és kinevessenek. Aztán, ahogy telt múlt az idő, egyre jobban megértettem mindenkit. Emlékszem egy bizonyos matekórára, ahol feltettem a kezem, és megadtam a választ angol akcentussal. Annyira büszke voltam magamra hogy ilyen jól ejtettem ki a 25-ös számot angolul. Az osztályba mindenki engem nézett és én még ekkor azt hittem hogy ők is azon csodálkoztak, hogy milyen jó volt a kiejtésem, de most visszanézve szerintem csak azon, hogy egyáltalán megszólaltam. Tehát, hogy jól válaszoljak erre a kérdésre, ez volt az első élményem amikor igazából találkoztam az angol nyelvvel. 

 

2. Miért döntöttél úgy, hogy megtanulsz angolul?

 

Tulajdonképpen nem nagyon volt más választásom. Vagy megtanulok angolul, vagy teljesen megbukok mindenből az iskolában. Tehát ez inkább egy ilyen élet-halál szituáció volt, ahol nem volt kiút, muszáj volt megtanulni angolul.

 

3. Milyen előnyeid származtak/származnak az angol nyelvtudásodból?

 

Az angol nyelvtudás nagyon sok előnyt hozott nekem. A mai világban minden az interneten van. Majdnem minden foglalkozás, iskola, tudomány, információ, valamilyen formában ott van az interneten. Az internetnek pedig a 99.9%-a angolul van. Ha valaki nem tanul meg angolul, akkor nagyon is lemarad azoktól akik tudják a nyelvet. Például, azt hiszem, hogy én vagyok magyarországon az egyetlen Youtuber aki magyar nyelven beszél az Etsy POD vállalkozásról. Angolul, erről a témáról több százan, ha nem több ezren raknak fel videót. Mennyivel több információt tudna valaki megszerezni, ha egy videó helyett 100-at nézne meg ugyanarról a témáról? Mennyivel előrébb lenne, hogy ha ilyen esetben tudna angolul? 

 

A másik dolgok ami még nagyon fontos ebben a világban az a gyorsaság. Mondjuk, hogy valakinek kell segítség valamiben. Lehet ez bármi; például elkezdett egy Instagram-os Vlogot, és nem tudja, hogyan kell jó minőségű videókat feltölteni, vagy éppen valamiért nem indul be a számítógépe, vagy van egy folt a ruháján, és nem tudja, hogyan vegye ki. Bármi is a probléma, ha angolul írod be Google-be, akkor sokkal gyorsabban megtalálod a megoldást, mintha magyarul próbálkoznál. Legtöbb esetben magyarul nem is fogsz kapni rá választ, úgyhogy miután kikeresed, ugyanott tartasz, hogy még mindig nem oldódott meg a probléma, és pluszban elvesztegettél egy órát is.

 

Szóval mondhatjuk azt, hogy az angol nyelv megnövesztette a tudásomat, az elérhető információ mennyiségét, és a gyorsaságomat is.

 

4. Mi az, amit nem tudtál volna megtenni angol nyelvtudás hiányában?

 

Erről eszembe jut egy történet. Még nagyon régen, amikor Magyarországon éltünk, a testvérem egyik osztálytársa mesélt az iskolában a nyaralásukról. Azt mondta, hogy utálják a narancslevet, de a repülőn mégis azt kértek mert nem tudták, hogyan kell kimondani a vizet angolul. Erre a mondatra valamiért még mindig olyan tisztán emlékszem mert hihetetlen számomra, hogy ilyen apró dolgokban is megváltoztatja az angol tudás az élményeidet. Én imádok utazgatni. Viszont az utazás azzal jár, hogy valamilyen szinten meg kell tudnod szólalni egy másik nyelven. Az angol az a nyelv, amit a legtöbb helyen beszélnek. Szerintem manapság nagyon nehéz olyan hotelt vagy éttermet találni ahol ne beszélnének angolul. Arra akarok kilyukadni, hogy ha utazol valahová és tudsz angolul, de nem tudod a helyi nyelvet, akkor az esetek több mint 90%-ában fogsz tudni boldogulni.

 

Ezen kívül, most visszatérve az internetes vállalkozáshoz, az Etsy boltomat szerintem lehetetlen lenne irányítani angol tudás nélkül. A vevőkkel lévő beszélgetések, a SEO, a bolt beállításai, minden angolul van és angolul kell csinálnod. Ezen kívül, ha megakadok valamin és segítség kéne, akkor könnyen és gyorsan kikeresem a Google segítségével angolul. Ez minden internetes vállalkozásra vonatkozik. Ha magyarok a vásárlóid, akkor is feljön majd egy zökkenő az úton ahol a legkönnyebb módszer a megoldásra az, hogy megkeresnem a megoldást angolul. Szerintem nem tudtam volna elkezdeni egy online vállalkozást angol tudás nélkül.

 

5. Mit üzennél annak, aki még nem beszél angolul?

Elsősorban azt üzenem, hogy KEZDJ EL TANULNI ANGOLUL!:) Az én tapasztalataim szerint, a leggyorsabb módszer ahhoz, hogy megtanulj angolul, hogy beleteszed magad a környezetbe. Menj ki Angliába egy pár hónapra, akár megspórolt pénzzel, talán rokonhoz, vagy keress egy alkalmi munkahelyet. Bármi is az a lehetőség, ami előtted áll, tedd meg a lépést, mert nem fogod megbánni. Ha erre nincs lehetőséged, akkor vegyél egy angol kurzust, és szerezz egy PenPal-t, azaz „levelezőtársat”, akivel tudsz beszélni és gyakorolni az angolt.